Hutkai Zoltán
 A front Pusztafalun

 
Hutkai Zoltánnak hívnak. Itt születtem Pusztafaluban, és azóta is itt élek. A családom szerves része volt mindig is a falu hétköznapjainak. Édesapám bíró volt, így nagy tekintélye volt Pusztafaluban. 1940-ben is szintén a falu bírója volt, így nekem és néhányunknak ő volt a fronttól való megmenekülésünk. Mint bíró, volt szava, és meg is tett mindent, hogy a pusztafalusi leventekorú fiúkat ne vigyék el, és ne sorozzák be.

Mivel igen közel van hozzánk Hollóháza, és a porcelángyárat akkoriban hadiüzemnek minősítették, a porcelán gyártás miatt, ezért szüksége volt a haderőnek olyan helybeli fiatalokra, akik jól ismerték a környező erdőket és felügyelni tudták a fakitermeléseket. A fa volt akkor a fűtőeszköz a gyárban, valamint az égetőkemencék is azzal működtek. Így néhányan itt maradhatnunk, és segíthettünk a termelés fenntartásában. Ez nagy szerencse volt, hisz sokan vesztek oda a fronton fiatal fiúként. Már a front megérkezése előtt is nagyon mozgalmas volt az élet a faluban.

Miután kiderült, hogy a románok átálltak, és megindultak ők is Magyarország felé, egyre több katonát lehetetett látni minálunk is. Kora ősztől kezdtek a munkaszolgálatosok dolgozni a falu határában a lövészárkokon. Amikor készen voltak, nem sokra rá megjelentek a németek is. Emlékszem, az első katona lovon jött be a faluba, vasárnap volt épp templomba mentünk úgy találkoztunk vele. Ő olyan felderítő volt, szálláshelyeket keresett a faluba. 2-300 német jött nem sokkal később utána. Magyar katonából nem sokat láttunk, de a németek több hétig itt maradtak.

Her Hackmann – így hívták a vezetőjüket, emlékszem rá, egy húszas éveiben járó müncheni katona volt. A beosztására nem igen emlékszem. Volt nála néhány kép a családjáról, már nős volt, sőt kisgyereke is volt. A németek rendesek voltak velünk, nem bántották a falubelieket, nem loptak és nem romboltak szét semmit. Három-négy löveget állítottak fel a falu szélén, az oroszok közeledtével azzal lőtték az Izra-hegy környékét.

November környékén lezuhant egy német gép is itt, a Hársas-hegy oldalában. Akkor volt ám nagy kapkodás. Kivezényeltek minket is, hogy hozzuk le a roncsokat. Egy hatalmas gép volt, ezüstszínű. A legénységgel nem találkoztunk, mert azokat a szomszéd faluba vitték, mi már csak a gép maradványát láttuk. Még másnap is füstölt. Nagy élmény volt ez nekünk, hisz soha előtte nem láttunk még repülőgépet.

Miután már igen közel jártak az oroszok, a német katonák is megkezdték a visszavonulást az Izra meg Hollóháza irányába. Én magam egy meglőtt orosz katonáról tudok, akit meglőttek a focipálya környékén. Miután bejöttek a faluba az oroszok, nagyon haragudtak miatta, és majdnem megöltek a faluból is valakit, bosszúból. A front csak pár napig állt itt, és igen gyorsan végigvonult mirajtunk. Mi az időnk nagy részében a pincékben bujkálunk. Féltünk kimenni nehogy meglőjenek. Hát erre emlékszem én a háborúból.

Rögzítette: Bréda Dávid
Rögzítés ideje: 2009. 10. 30.
Elmondta: Hutkai Zoltán
Születési idő: 1927.
Település: Pusztafalu