Weigel Harri
 Csendőrsír Jászkarajenőn

Mint köztudott, miután a második világháború elérte Magyarország határait, a nemzet utolsó védekezése képen harcba vetette minden hadra fogható alakulatát, szervezetét, egységeit.

Így sajnos könnyen érthető miért láthatóak szerte az ország területén levente fiatalok, akadémikus fiatalok, valamint rendvédelmi csendőr és rendőr hősök nevei a II. világháborús emlékoszlopokon, fejfákon.

A Közép-alföld természetes védvonala a Tisza folyó, ide zárkóztak fel 1944 októberében a harcoló magyar csapatok erősen megtépázott, hiányos alakulatai, sokszor a nehézfegyverzet teljes hiányával, a szövetséges német csapatokkal, a teljes erővel támadó szovjet egységek feltartóztatására, előrenyomulásuk lassítására, hogy ezzel is időt nyerjenek az ország fővárosa, Budapest védelmének megszervezéséhez.

Nem kell komoly harcászati tudás ahhoz, hogy belegondoljunk, milyen lehetőségek adódnak védelemre egy olyan sík területen, mint a Magyar Alföld, ezért a csapatok mindenképp a természetes védvonalakat próbálták kihasználni. Így tevődött át a harcok súlypontja 1944 októberében a Tiszai frontvonalra, a tiszai-hídfőcsaták színhelyére.

Cegléd környékén, - mivel itt élek - próbálom e csaták élő és tárgyi tanúit felkutatni, bemutatni.

1944 októberében a szovjet csapatok a Tisza bal partját megközelítve, és előrenyomulásuk során néhány Tisza-menti település jobb partján is kisebb hídfőállásokat alakítottak ki. A magyar hadvezetésnek ezen hídfőállások felszámolására tett kísérletei is súlyos veszteségekkel jártak.

Ilyen hídfőállások voltak Tószegnél, Tiszavárkonynál, Vezsenynél, Pusztajenőnél (ma Tiszajenő). Mivel a magyar katonai alakulatoknak még csak kis része tudott védelemre berendezkedni e települések környékén, így sokszor az ott szolgálatot teljesítő csendőr alakulatokra hárult a harc súlyos terhe.

A tószegi területet egészen Tiszavárkonyig Horváth Zoltán cső. ezredes és kb. négyszáz fős harcoló cső. alakulata védte, szoros érintkezésbe az ettől a területtől délre védő 20. gyaloghadosztály alárendeltségében küzdő egri 14. gyalogezred II. gyalogzászlóalj csapataival, melynek parancsnoka Holtzer László m. kir. honvéd százados.

Az itt harcoló magyar csapatok, dacára a fegyver és létszámhiánynak, az egész hadseregben eluralkodott borúlátásnak, melynek sajnos nyomós és érthető okai voltak, nehéz és hősies fegyvertények sorát hajtotta végre, sajnos nem kis véráldozatok árán. Holtzer százados és egysége több ezer román katonát ejtett fogságba, visszaemlékezések szerint néha több volt a hadifogoly, mint az őket őrző alakulat. Horvát csendőrezredes és csendőrei, miután a honvéd csapatokkal karöltve kiűzték az orosz és román csapatokat Tószegről, sikeresen védték azt, és a többi hídfőt, ezzel kb. három hétig tartóztatták fel az orosz csapatokat a Tiszánál. Így lélegzetvételnyi időhöz juttatták a Budapest védelmére készülő alakulatokat.

A harcok alatt sok száz magyar katona és csendőr esett el, sajnos nagyrészük neve örök feledésbe merült, a községek temetőiben, a Tisza partján, lakatlan külterületen, jelöletlen sírokban, tömegsírokban nyugszanak.

Akiket tudtak, a náluk lévő iratok, azonosító táblák („dögcédulák”) alapján azonosítottak, hozzátartozóikat értesítették.

Így került a jászkarajenői temetőbe kb. nyolcvan magyar katona holtteste, akiket jóval a harcok elvonulása után gyűjtöttek össze a környéken, azonosításuk sok esetben már lehetetlen volt az eltelt idő miatt. Sajnos csak harminckét hős nevét ismerjük, közöttük is feltűnik egy név, vitéz Balázs János m. kir. csőendőrőrmester. Az ő fejfája az egyetlen, ami a kb. ötven. hősi halottat rejtő sírhalmon látható. Ő a miskolci VII. csendőrkerület csendőre volt, Vattai születésű, és 1944. október 13-án oltotta ki életét az ellenség lövedéke a Tiszavárkony körül dúló harcokban.

Ugyancsak Tiszavárkony-Tószegi harcok halottja Simon Imre cső. szakaszvezető, akivel 1944. október hó 20-án fejlövés végzett. Ő a 20. gyaloghadosztály törzsénél teljesített szolgálatot, holttestét Nagykőrösön temették el.

Mint mindig mióta itt lakom, idén mindenszentekkor kimentem a temetőbe az ismert és névtelen hősök sírját elrendezni, és emlékükre egy-egy gyertyát gyújtani. Jóleső érzés azt látni, hogy nem az én mécsesem az egyetlen a síron. Híven esküjükhöz, Becsülettel harcoltak, Vitézül helytálltak. A legdrágábbat adták a hazáért. Nyugodjanak békében!

ritterkreuz