Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület
Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület








 

Kiemelt partnerünk:

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


VIII. Nemzetközi Vadételfőző Verseny
 

2010. június 19-én rendezték meg immár nyolcadik alkalommal Sátoraljaújhelyben a Vadételfőző Versenyt. Régi egyesületünk már három alkalommal sikeresen szerepelt ezen az egyre rangosabbá váló eseményen. Az új csapat a régi sikereken felbuzdulva nevezett be ismét, hogy több mint ötven más jelentkezővel összemérhesse tehetségét.  

Szakácsunk ismét Bréda Béla volt, aki idén is elhozta nekünk az amatőr kategória 2. helyezését őzragujával. A hegyivadász csapat nevéhez híven az év célzóvize díj 1. és 2. helyezését is lehódította,  hála egyik lelkes támogatónknak.

Külön jól esett Szamosvölgyi Péter polgármester úr bíztatása, aki sajnálatát fejezte ki az elmúlt év eseményei miatt,  de nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadta az új egyesület kiállítását.  Elmondta, hogy szívügyének tekinti céljainkat, és támogatásáról biztosította egyesületünket.  

Itt szeretnénk köszönetet mondani az összes támogatónknak, akik segítettek nekünk az esemény megszervezésében:  

Simex96 KFT
In4tec KFT
Nimród vadászbolt
Sátoraljaújhelyi Dohánygyár
Dupsi József vállalkozó
Tamás László erdész
Kovácsvágás Községi Önkormányzat
Pusztafalu Községi Önkormányzat
Szalontai szeszfőzde
Moravszki KFT
G-Slepp KFT
Bredafoll KFT


Képgaléria:


Bréda Dávid
 

Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület - alapítva: 2009.

Az oldalunkon bemutatott lőszerek, robbanótestek, lőfegyverek hatástalan, gyűjtői darabok, semmilyen pirotechnikai anyagot nem tartalmaznak, kizárólag szemléltető és technikatörténeti érdekességként szerepelnek. Az oldalunkon esetlegesen előforduló, tiltott önkényuralmi jelképek, kizárólag a történelmi hűség miatt vannak szerepeltetve, azok semmilyen szélsőséges ideológiához való kötődésre nem buzdítanak!


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG