Az emlékezés tüze
2011. december 30-án, az év utolsó péntekének reggelén az Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület tagjai a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárnál gyülekeztek. Jeles napja volt ez a csapatnak. Az év leginkább várt eseménye következett, Sztojalovszky Béla: Visszaemlékezésem katonaéletemre és hadifogságomra című könyvének bemutatója, mely az egyesület gondozásában jelent meg.
Szojalovszky Béla életének 92. évében járt. Egyik végső akarata volt, hogy munkája még életében nyomdafestéket láthasson. Erre majdnem két évtizedet kellett várnia, mivel a kézirat már a kilencvenes évek elején elkészült, csak éppen nem volt kiadója.
Sztojalovszky úr meggyengült egészségügyi helyzete nem tette lehetővé, hogy részt vehessen saját könyvének bemutatóján, ezért a hadtörténeti egyesület egy másik programmal is készült erre a napra. A 10. Határvadász Hagyományőrző Zászlóalj két honvédjével, a Zemplén Televízió stábjával és Fehér József múzeumigazgatóval kiegészülve a bemutató előtt felkerekedtek, hogy meglátogassák a szerzőt.
A családi házban családtagjai között érték utol az öreg tüzért. Sztojalovszky Béla foteljében pihenve fogadta őket, a határvadászok rögtön díszőrséget álltak széke mögött. Pásztor Attila egyesületi elnök régi barátként köszöntötte őt, rövid beszédében elmondta, miért van jelen lakásán ez a delegáció. Az elnök ezt követően, átadta a kinyomtatott könyvet, és az egyesület nevében visszaadományozott valamit, aminek birtoklására Sztojalovszky Béla jogosult volt, csak a félévszázaddal ez előtt dúló viharok kitépték kezéből: az I. osztályú tűzkeresztet kardokkal.
Sztojalovszky Béla pedig mesélt a háborúról, katonaéletéről, a könyv születéséről. Készségesen válaszolt az egyesület, a televízió és a múzeumigazgató kérdéseire. Közben a háttérben egy magnóból egy régi világot idéző, bakelitlemezről átmásolt, sercegős bakanóták szóltak. Az öreg kezek tollat ragadtak, hogy a hadtörténetisek kérésére néhány példányt dedikálással is ellássanak.
Megható jelent volt. Nem mindennapi látvány, főként a mai világban, hogy egy öreg veterán, egy magyar királyi honvéd saját háborús visszaemlékezései könyv formájában megjelenjenek, és a szerzőt egy ilyen ünnepség keretein belül köszöntsék.
Ennek is vége szakadt, és delegáció baráti kézszorítások közepette elbúcsúzott Sztojalovszky úrtól, hogy visszatérjen a könyvtárba, megtartani a könyvbemutatót.
A Városi Könyvtár termében jó kéttucatnyian gyűltek össze ez alaklomra. A közönség székeivel szemben egy hosszú asztalnál három ember ült: Fehér József, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója, Pásztor Attila, az Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület elnöke és Dr. Szilágyi George, az egyesület alelnöke. Három olyan ember, akik munkája nélkül nem jöhetett volna létre a visszaemlékezés kiadása.
Pásztor Attila egyesületi elnök köszöntötte az egybegyűlteket, és elmondta gondolatait a kiadott visszaemlékezésről. Felidézte a régi harcosokat, akik ezer esztendőn át a csatákból megtérve a tűz köré gyűltek, hogy elmondják történetüket az utánuk következőknek. Generációról-generációra így ment ez, míg be nem következett az utolsó nagy háború, mely után a katonák nem mesélhettek, mert beléjük fojtották a szót. Ezért fontos, hogy akik még tudják, azoknak el kell mondaniuk történeteiket azoknak, akik nem hallhatták őket. Sztojalovszky Béla megtette végső kötelességét.
Ezt követően Fehér József, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója szólott. Ő volt az az ember, aki már a kezdetektől támogatta az idős tüzért, aki ösztönözte Sztojalovszky Bélát visszaemlékezéseinek lejegyzésében. Majd énekszó csendült. Pásztor Luca csodálatos hangján egy régi bakanótát adott elő: Ha majd a nyarunknak vége… Végül Kovalcsik András egyesületi tag olvasott fel egy részletet a megjelent könyvből.
Tartalmas és tanulságos nap volt ez az Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület és partnerei számára. Egy közös öröm, egy közös ünnepnap, mely összekötötte az embereket, a múltat, jelent és jövendőt. Leginkább az töltötte el jó érzéssel a szíveket, hogy sikerült bearanyozni egy idős veterán napját, sikerült teljesíteni utolsó kívánságát, és egy olyan tüzet tudtak gyújtani, mely mellett az öreg harcos elmesélhette történetét nekünk, az őt követő nemzedék tagjainak.
Mestellér János
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
